Egy elmélet sikerességének több fokozata lehet. Alapszinten azt láthatjuk, hogy egy adott diszciplínában felélénkül az érdeklődés az elmélet iránt. Eszmetörténeti összefüggésbe helyezik, kutatók értelmezik, kritikusok módosító javaslatokat fogalmaznak meg. A sikeresség második fokozatának jelzője, ha már nem önmagában az elmélettel foglalkoznak az elemzők, hanem konkrét problémák vizsgálata során használják, alkalmazzák. Végezetül azt említhetjük, hagy egy elmélet megtermékenyítő hatása – azaz konkrét alkalmazása – a saját diszciplínájának határait túllépi. Ekkortól már transzdiszciplináris jelenségről beszélhetünk.
Niklas Luhmann társadalomelméletével kapcsolatban mindhárom fokozatot megfigyelhetjük. Ebben a hatástörténeti sikerességben vélhetően ezen elmélet komplexitása is szerepet játszott. Hiszen három elméleti területet kötött össze: a rendszer-, az evolúció- és a kommunikációelméletet. És e három intellektuális irányt a modern társadalom jellemzőinek feltárására mozgósította.
Dombrádi Krisztián munkássága az előzőekben említett mindhárom fokozathoz hozzáköthető. Doktori értekezése a luhmanni elmélettel történő megismerkedés, az elmélet szellemi feldolgozásának dokumentuma volt. Ezt követő publikációi már továbbléptek. Az Ismerős ismeretlen (2011) c. könyve a társadalmi tőke és a kommunikáció viszonyát elemezte, Bourdieu ismert elméletéhez társítva a luhmanni módszert. Ennek a módszernek a sajátossága a megkülönböztetések segítségével történő vizsgálódás – ezért is szokták a luhmanni teóriát differenciaelméletnek is nevezni. Jelen könyvvel a szerző átlépett a harmadik fokozatba.
Tanulmányai a kommunikációelmélet, a rendszerelmélet, a hadtudományok és a mesterséges intelligencia összekapcsolhatóságának különböző oldalait vizsgálják. Olvashatunk a taktikai hadviselés kérdéseiről, a harcászati döntéshozatal problematikájáról és arról, hogy a légi hadviselésben milyen újféle tér- és időérzékelés jelent meg. Egyik írásában rámutat arra, hogy a darwini evolúciós elmélet kiegészítésére irányuló próbálkozásokból sajnálatos módon hiányzik az autopoietikus rendszer- és evolúcióelmélet szemléletmódja. Végezetül a vallást és a szekularizációt vizsgáló elemzésére hívom fel a figyelmet, melyben – a luhmanni megközelítés által inspirálva – a jogrend és az erkölcsi rend átalakult intézményi világát és legitimációját tárgyalta. Dombrádi Krisztián könyve nagyon jól érzékelteti, hogy a luhmanni elmélet alkalmazása terén milyen új lehetőségek nyílhatnak a kutatók számára.
Prof. Dr. Karácsony András · Előszó